Műtét nélküli arcfiatalítás


Ez egy olyan klinikailag bizonyított eljárás, amelynek köszönhetően fokozható a bőr kollagén termelése. Ez gyakorlatilag egy kollagén indukciós terápia, amit Derma Rollerrel végzek.

A kollagén indukciós terápia

A Derma-Roller egy görgős készülék, mely több apróbb tűből áll és különböző fajtája létezik. Mesterkozmetikusként, kiválasztom a bőrödnek leginkább megfelelő eszközt, mellyel a legoptimálisabb eredmény tudjuk elérni. A Derma-Roller, a kezelés során mikro sérüléseket ejt a bőr felszínén, melynek köszönhetően, a bőr beindítja saját védekező mechanizmusát és beindul a kollagén újraképződése. A kollagén hatására a bőr felszínén található hegek-, ráncok-, tág pórusok visszahúzódnak, finomodnak. A kiváltott reakció, egy elhúzódó természetes folyamatot indít be a szervezetben, ezért a hatását fokozatosan fejti ki, hetek-hónapok alatt. A kollagén indukciós terápia nagy előnye -más hasonló célú kezelésekkel szemben-, hogy minimális fájdalommal jár és semilyen káros mellékhatása nincs. Fontos tudni, hogy ez nem önálló kozmetikai eljárás, valamelyik – előzően megbeszélt – kezeléshez kapcsolódik, ennek okán, a hatás is fokozódik. Természetesen, a kúraszerű alkalmazása nagyobb- és gyorsabb eredményt hoz, ami általában 6 kezelést szokott jelenteni! A kezelések között az első négy alkalommal 3-4 hétnek, később 6-8 hétnek kell eltelni, mindehhez egy otthonra megállapított-, és javasolt házi ápolás párosul!

Tökéletes megoldás, a következő kozmetikai problémákra:

  • bőrfiatalításra, az arc- és a dekoltázs területén
  • aknés bőrre, pattanásos hegeket finomítani, eltüntetni
  • tág pórusokra
  • ráncokra

A Derma-Rolleres kezelés előnyei:

  • A Derma-Rolleres arckezelés hatására fokozódik a bőr kollagén termelése, így az arc megfiatalodik, a ráncok kisimulnak, a pórusok összehúzódnak, az aknék-, a hegek finomodnak.
  • Természetes folyamatokat indít be a szervezetben, hatását fokozatosan, hetek-hónapok alatt fejti ki. Az optimális eredmény eléréséhez általában 6 kezelés szükséges.
  • Mellékhatása nincs.

A Derma-Rollerrel végzett kezelés menete

Dermaroller 2-es kép

  • A kezelést megelőzi egy konzultáció, megtörténik a bőr állapotának felmérése.
  • Alapkezelés kiválasztása – a több mint 40 féle lehetőség közül – szükség szerint, a kúraszerű alkalmazás megbeszélése.
  • A kiválasztott kezelés végrehajtása, ami 60 és 180 perc időtartamot jelent.

A Derma-Roller kezelés után bőrpír jelentkezik, mely tapasztalataim szerint 2-3 órán belül teljesen elmúlik. A kollagén terápia utáni 6-8 hétben, a bőrt óvni kell az erős napsugárzástól!

Ellenjavallatok

  • Akne-, herpesz-, ekcéma esetén mindaddig, amíg az el nem múlik.
  • Keloid hajlam esetén.
  • Roaccutan kezelés alatt és után 1 hónapig.
  • Botox kezelést követően 1 héten belül.
  • Ráncfeltöltés után a feltöltött területet kihagyva végezhető.




Losonczi Éva

Egyeztessünk Időpontot

Amennyiben szeretnéd igénybe venni a szolgáltatásomat, várlak szeretettel a Debrecen belvárosában lévő
BABOR Gyámánt Kozmetikai Szalonomban.
Losonczi Éva