
Bergamo ránk vár…
Három éve elhatároztuk, hogy minden évben teszünk egy közös testvér-utazást, kettesben. Idén is, az év elején, elhatároztuk, hogy újra megszervezzük ezt a hagyományt. Bár családokkal is utazunk, ez az évente egyszeri alkalom rólunk szól. Mivel két külön országban élünk, a mindennapokban marad a Messenger és a WhatsApp, de ezek a közös utak mindig lehetőséget adnak arra, hogy személyesen is időt töltsünk együtt, beszélgessünk, és egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból.
Hogyan lett Bergamo a közös úti cél?
Az utazás tervezése mindig a repülőjegyek keresésével kezdődik. Európán belül gondolkodtunk, elsősorban Spanyolország, Olaszország és Franciaország jöhetett szóba. A testvérem inkább Spanyolország felé húzott, én inkább Olaszország felé, így a döntés sokáig fej-fej mellett haladt. A repülőjegy árakat nézzük mindig egy adott kívánság listán belül. Néha elég idegesítő, hogy nem tudunk olyan jegyet találni, ami mindkettőnknek jó. Most is szerintem beletelt 4 hétbe, mire ezt le tudtuk zárni. Ez az első lépés mindig. Végül Bergamo lett a közös pont. Azért esett rá a választás, mert a milánói repülőtérre mindketten jó időpontban és megfizethető áron tudtunk repülőjegyet találni. Amikor ez megvolt, már nem is gondolkodtunk sokáig, egyszerűen lecsaptunk a jegyekre. Innen kezdődött a tervezés második része: a szállás keresése, a programok összeállítása és a látnivalók listája. Ezt a részt én vállaltam magamra. Nem urizálni akarunk, és ezek az utazások nem a luxizásról szólnak. Természetesen nem akarunk rosszabb körülmények között lenni a tartózkodásunk során, mint a saját otthonunknban. A szállást most a városközpontban foglaltuk közel a vasútállomáshoz Így időt spórolunk, amikor kirándulni megyünk. A szállást a Bookingon keresztül foglaltam. Most éppen én, mert nekem volt most kedvezőbb az ár. Azt ne kérdezzétek, hogy miért, nem jöttünk rá. Ugyanolyan génius szinten vagyunk. Tippek vannak rá, de nem érdemes ennek megfejtésére időt szánni. Nálunk ez már bevált, akár a repülőjegy vásárlásnál, akár a szállás foglalásnál, hogy mindketten megnézzük, és ahol a kedvezőbb annak a nevében vesszük meg.
Így terveztük meg az utazást
Mielőtt elindultunk volna, készítettem egy kis utazási tervet Canvában, hogy minden egy helyen legyen: a látnivalók, a napi programok és azok az apró részletek, amelyek utazás közben jól jöhetnek. Természetesen nem kell teljesen mereven követni az ilyen terveket. Az időjárás is közbe szólhat. Amiért mégis érdemes egy ilyet készíteni valamilyen formában, (akár papíron) hogy ne kelljen az utazás alatt ezzel foglalkozni. Én igazából vázlatnak szánom. Az a tapasztalatom, hogy jó ha már az utazás előtt minden applikációt letöltünk, amire szükségünk lehet. Általában mindig van egy-egy fizetős programunk is, amit le szoktunk előre foglalni, de minimum bejelöljük, hogy szeretnénk. Ezek többnyire hajós programok. Most ilyen nem lesz. 🙂 Vonattal fogunk kirándulni a terv szerint. Találtunk ugyan buszos kirándulást is, de valamiért nem rajongunk a kötött programokért. Jobban szeretjük, ha mi oszthatjuk be az időnket. Ez akár annak a kárára is, hogy nem látunk mindent. Majd legközelebb bepótoljuk. Cserébe viszont ott ülünk be kávézni stb, ahol mi szeretnénk és annyi időt szánhatunk rá, amennyit akarunk. Ki tudjuk élvezni minden pillanatát és át tudjuk venni azt az életérzést, amit mindig is keresünk Olaszországban. Aki viszont mindent is meg akar nézni, és még nem rutinos az egyéni utazásokban, annak ajánlom, hogy ilyen személyre szabott, vagy csoport vezetésés programra fizessen elő. Tény hogy ezek az utazás költségét jócskán megnövelik. Az elkészített utiterv később nemcsak a szervezésben segít, hanem egy szép emlék is marad, hiszen a végén egy kis fotókönyv is készül majd ebből az utazásból.

👉 Itt megnézheted a teljes Bergamo Travel Plan-t
A tervben összegyűjtöttem azokat a helyeket, amelyeket mindenképpen szeretnénk megnézni, illetve azt is, hogy melyik nap mit érdemes bejárni. A napok természetesen felcserélhetők. Így sokkal könnyebb átlátni, mennyi minden fér bele ebbe a néhány napba. Számomra az utazás egyik legjobb része már maga a tervezés: térképeket nézni, kis utcákat keresni, kávézókat és kilátópontokat felfedezni, és elképzelni, milyen lesz majd ott sétálni. Ha kíváncsi vagy, hogyan kezdődik nálunk az utazás már a tervezéstől, nézd meg az első lépésekről szóló cikkemet: Utazás: szervezéstől a megvalósulásig. Az utazás előkészületeihez nálam mindig hozzátartozik az is, hogy a bőrápolási rutinomat is átgondolom. Utazás közben ugyanis a klíma, a repülés és az időjárás is hatással van a bőrre. Erről részletesen is írtam ebben a cikkben: Bőrápolás utazás közben. Az utazás előtt most is van egy listám ( gondolatban) amit követek.
vonattal megyek a reptérre, így a vonatjegyet már megvettem a MÁV applikációban, egyenlőre csak oda. A vissza jegyet általában a reptérről az állomásra indulva veszem meg, szintén az applikáción. Ezt azért szeretem így venni, mert a legközelebbi vonatra tudok jegyet venni, illetve ha esetleg késik a repülő, akkor nem kell ezzel is foglalkozni.
Pár nappal az utazás előtt átgondolom, hogy mit viszek magammal, ha valamit ki kell mosni, azt megteszem. Most kifejezetten kevés dolgot viszek, ruhát konkrétan semmit, csak fehérneműt. 🙂 Ugyanis van egy outlet a reptér mellett és én oda be fogok menni. Nekem amúgy ez már bevált, hogy az utazásaimnál veszek 1-1 ruhát magamnak. Mivel csak kis hátizsákkal utazom ezért célszerű nekem nem vinni semmit. Majd erről a táska tartalmáról csinálok egy videót.
Gyógyszerek, vitaminok, szemcsepp
szefli bot, nyakba akasztható telefontartó, telefon töltő, power bank! napszemüveg,
Új applikációk letöltése, buszjegyek megvásárlása
Akkor jöjjön a folytatás! Március 12-én véglegesítettük a terveket. Az Omio-n keresztül megvettem a vonatjegyeket Veronaba, reggel 7:06-kor indulva, és este 7:22-kor vissza. A GetYourGuide-on beszereztem a Verona-kártyát, amellyel az arénától Júlia házáig mindent látogatunk, de külön belépőt is vettünk az erkélyre. Az odafele útra prémium osztályt választottam, ahol kényelem, ital és töltési lehetőség is vár. A 14-ei esős napra pedig az outletet célozzuk meg, és utána fedezzük fel Bergamót, az időjárástól függően. Így állt össze a napunk!
Bergamóban mindenképp érdemes felmenni a Città Alta, azaz a Felsőváros részbe. A történelmi városfalak, a Piazza Vecchia, a Santa Maria Maggiore bazilika és a Rocca erőd lenyűgöző. A siklóval feljutni már önmagában élmény. Ha időtök engedi, a Colleoni kápolna is kihagyhatatlan. Ezek a helyszínek garantáltan megadják Bergamo varázsát! Bergamo főbb látványosságai (mint a Città Alta vagy a bazilika) általában simán, helyben elérhetők, nem kell előre foglalni. Ha valami extra kiállítás lenne, az más, de a klasszikus látnivalókhoz elég ott lenni. Szóval nyugodtan felfedezhetitek spontán!
Az indulás napján reggel 2-kor keltem, 3:32-kor indult a vonatom Debrecenből Budapestre. A MÁV applikáción vettem a jegyet, majd a 200E buszra is mobiljegyet váltottam, ami a Ferihegy megállónál 10-15 perc alatt kivisz a reptérre. A vonaton két utastársam is volt, egy kedves anya-lánya páros, akik szintén Bergamóba tartottak, de Milánóban szállnak meg. Beszélgettünk, információt cseréltünk.
11 óra előtt már Bergamóban landoltam. A Ryanair-rel gyors és zökkenőmentes út volt. Mivel korán érkeztem, az Orio Center bevásárlóközpontban töltöttem pár órát, míg 14 órára kitűzött szállásfoglalásom elérkezett. WhatsAppon egyeztettem a szállásadóval, elküldtem a dokumentumokat, és a kapott kódos rendszerrel nyitottam ajtót. Egy terminálnál fizettem az idegenforgalmi adót is. Végül hamarabb is bejutottam a szobába, mint vártam, és onnantól már a város felfedezése várt.
Miután kipakoltam, pihentem, foccacciáztam, majd elindultam a város felfedezésére. A sétálóutcák, a butikok, a vasútállomás felfedezése mind segítettek, hogy előkészítsem a másnapot. Este a húgom érkezését vártam, majd együtt buszoztunk vissza a szállásra. A napot közös tervezéssel és pihenéssel zártuk, hogy másnap frissen induljunk Veronába.
Verona egynapos kiruccanás, így terveztük meg
Március 13-án, pénteken indultunk Veronába. Korai indulást választottunk, hogy a napot a lehető legjobban ki tudjuk használni. A vonatunk 7:06-kor indult, és valamivel 9 óra előtt érkeztünk meg Veronába, az út nagyjából két óra volt, egy átszállással. Az utazás tervezéséhez mindenképpen érdemes az Omio alkalmazást használni, mert több opciót is megmutat: különböző indulási időkkel, átszállásokkal és menetidőkkel. Mi egy bresciai átszállással jutottunk el Veronába.
Vonatos tapasztalat, megéri a prémium jegy?
A második szakaszon egy gyorsabb vonattal utaztunk, ahova prémium helyjegyet választottam, és utólag azt mondom, teljesen megérte. Ami különösen tetszett: minden ülésnél volt lehajtható asztalka, QR-kódon keresztül lehetett rendelni a büféből a rendelést ki is hozták a helyünkhöz. Emellett egy kis „welcome csomagot” is kaptunk: snackek (mogyoró, kesudió stb.)ásványvíz. Ez apróságnak tűnik, de nagyon jóleső figyelmesség volt. Nyáron, melegben ez még inkább felértékelődik.
Verona látnivalói, amit egy nap alatt sem érdemes kihagyni
Verona már az első pillanattól magával ragadott. Egy kicsit elegánsabb, egy kicsit nyüzsgőbb, mint Bergamo, de ugyanúgy tele van történettel és hangulattal. A nap során több helyet is bejártunk: Piazza delle Erbe (piac tér hangulat), Lamberti torony (fantasztikus kilátás), Júlia háza, Aréna környéke. Délután pedig felmentünk a felső városrészbe, ahol:🍹 naplementében Aperol Spritz mellett pihentünk meg. Ez az egyik legjobb döntés volt az egész nap során.
Piazza delle Erbe, a város szíve
A város egyik legélénkebb pontja a Piazza delle Erbe, ahol mindig történik valami. Színes házak, piac jellegű standok, kávézók és éttermek. Ez az a hely, ahol érdemes egy kicsit lelassulni, körbenézni, és csak figyelni az embereket. Mi is ezt tettük, beültünk az egyik étterem teraszára és ittunk egy Aperol spiczet.
Verona Aréna, múlt és monumentalitás
A város egyik legismertebb jelképe az Aréna. Ez a hatalmas, római kori amfiteátrum ma is lenyűgöző: kívülről is impozáns belülről pedig még inkább átjöhet a történelmi hangulata. Ha van rá lehetőséged, mindenképpen menj be teljesen más élmény belülről látni. Sajnos mi csak elképzelni tudjuk, mert most le volt zárva.
Júlia háza, egy ikonikus hely
Talán Verona legismertebb pontja a Júlia háza. Itt található: a híres erkély, a belső udvar és az a bizonyos romantikus hangulat. Akkor is érdemes megnézni, ha csak kívülről van lehetőséged, de ha már ott vagy, az erkélyre is fel lehet menni
Lamberti torony, kilátás Veronára
Ha egy kis panorámára vágysz, akkor a Lamberti torony kötelező. Fel lehet menni: gyalog vagy lifttel, mi lifteztünk. Fentről pedig gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, ez az a pont, ahol igazán látod, mennyire különleges Verona.
Felsőváros hangulat, naplemente Aperollal
A nap egyik csúcspontja számunkra az volt, amikor felmentünk a város egy magasabban fekvő részére, és ott:🍹 Aperol Spritz mellett 🌇 naplementében egyszerűen csak leültünk beszélgettünk és élveztük a pillanatot. Ez az a Verona, amit nem lehet „kipipálni” ezt meg kell élni.
Megéri egy napra Veronába menni?
Határozottan igen. Egy nap alatt: a fő látnivalók beleférnek, még marad idő élvezni is a várost és nem lesz rohanós az élmény
Verona Card, megéri vagy sem?
Ahogy megérkeztünk Veronába, egyből elmentünk az egyik információs ponthoz, ami az Aréna közelében található. Itt vettük át a Verona Cardot.👉 Ezt én mindenkinek javaslom. Kb. 11.000 Ft volt, és cserébe: bejutottunk a főbb látványosságokba, használhattuk a helyi közlekedéstnem kellett külön jegyekkel bajlódni. A GetYourGuide-on kicsit megtévesztő lehet a jegyvásárlás. Mi külön vettünk: Verona Cardot külön jegyet Júlia házába, mert úgy tűnt, hogy csak ez utóbbival tudunk az erkérlyre is kimenni. Ez teljesen felesleges volt. A Verona Card: érvényes a Júlia házába, az erkélyre való feljutásra is. Az egyetlen extra, hogy: időpontot kell foglalni, De külön jegyet emiatt nem érdemes venni.
Verona után, és ami még előttünk áll…
Verona pontosan azt adta, amit reméltünk. Egy nap alatt, belefértek a legfontosabb látnivalók és volt időnk megállni, kávézni, beszél getni.Nem éreztük azt, hogy rohannunk kellene. Ez a nap nem csak a városról szólt. Hanem rólunk is. Arról, hogy végre nem csak üzenetekben, hanem egymás mellett ülve tudtunk beszélgetni. Hogy volt időnk egymásra, történetekre, nevetésekre, mindenre, ami a hétköznapokból gyakran kimarad. És talán ez az utazás legfontosabb része.
Egy hosszú nap lezárása, testvéri beszélgetések
Veronából késő este értünk vissza a szállásra, de a napnak még nem volt teljesen vége. Útközben tettünk egy rövidebb sétát, majd beültünk egy közeli bárba, ennek a pontos helyét később még mindenképpen megosztom, mert igazán hangulatos hely volt, kedves kiszolgálással és nagyon jó atmoszférával. Ez az út azonban nem csak a hely miatt volt különleges. Két külön országban élve a mindennapokban legtöbbször csak üzenetekben vagy rövid beszélgetésekben tudjuk tartani a kapcsolatot. Munka közben, vendégek és feladatok között ritkán adódik lehetőség arra, hogy igazán mélyen, nyugodtan végigbeszéljünk egy-egy témát. Itt viszont végre volt időnk. Leültünk, és egyszerűen csak beszélgettünk. Mindent, ami addig felgyűlt, gondolatokat, történeteket, élményeket, egymásra „öntöttünk”, és tudtuk, hogy ez az utazás egyik legfontosabb része. Ezek a pillanatok azok, amik miatt igazán megéri minden évben útra kelni. A bározás után visszasétáltunk a szállásra, és már a következő napra készültünk. Természetesen közben a családnak is „lejelentkeztünk”, hogy minden rendben van, bár a helyzetmegosztásnak köszönhetően pontosan tudták, merre járunk éppen. Egy hosszú, élményekkel teli nap után végül pihenni tértünk, hogy másnap újult energiával folytathassuk a közös felfedezést.
Bergamo felfedezése és a Città Alta, a felsőváros
Március 14-ét Bergamónak szenteltük. Reggel kényelmesen indult a nap: lesétáltunk a szállás alatti kis bárba reggelizni. Egy klasszikus olasz reggelit választottunk: ☕ cappuccino con panna 🥐 sonkás cornetto. A tejszínhabos cappuccino gyorsan a kedvencünkké vált, aki szereti a krémes, lágy kávékat, annak ez tökéletes választás egy olasz reggelhez.
Fel a felsővárosba, siklóval
Reggeli után elindultunk a siklóhoz, amivel a híres Città Alta, vagyis a felsőváros érhető el. Mi már korábban megvettük a 72 órás közlekedési jegyet, amit az ATB applikáción keresztül vásároltunk, és ez szerencsére a sikló használatát is tartalmazta. 👉 Fontos tapasztalat a sikló használatához: Amikor megérkeztek: ha nyitva van a beléptetés, simán be tudtok menni. Ha egy „behajtani tilos” jelzést láttok, akkor még nincs nyitva a kapu. Ebben az esetbenvártok amig lejön a sikló! A digitális jegyet nem tudjátok lecsippantani, hanem a kezelőnek (a sikló vezetőjének) kell megmutatni Mi is így jutottunk fel.
Maga az élmény
A siklózás nem hosszú, de annál hangulatosabb. Két egymással szemben mozgó kocsiból áll, és már maga az út is egy élmény, ahogy egyre feljebb haladtunk, szépen megnyílt a kilátás a városra. Ez az a pont, ahol tényleg megérkezik az ember Bergamo „hangulatába”.
Città Alta, A Bergamo fölött magasodó történelem
A sikló felső állomásánál megérkezünk Bergamo ékkövébe, a Città Altába. Itt minden lépés egy időutazás.
Piazza Vecchia: A szív központja
A Piazza Vecchia, a felsőváros történelmi főtere, egyszerre elegáns és barátságos. A középkori épületek ölelésében található tér a nyüzsgő kávézók és kulturális események színtere. Itt érdemes megállni, leülni egy kávéra, és átvenni a hangulatot.
Basilica di Santa Maria Maggiore: A lenyűgöző szentély
A közelben magasodik a Basilica di Santa Maria Maggiore, amely kívülről is impozáns, de belülről igazi kincsesbánya. Gazdag freskók, aranyozott részletek – minden a reneszánsz művészet csúcspontja. Ha a történelmi építészet szerelmese vagy, ez a bazilika kötelező.
A sétáló utcák varázsa
A Città Alta szűk, macskaköves utcái magukban hordozzák a múltat. Apró boltok, cukrászdák, és persze az a panoráma, amit a város magasából látsz, mind felejthetetlen. Engedjük, hogy a felsőváros ritmusa vezessen, és merüljünk el az igazi olasz életérzésben.
A városfal panorámája és a rejtett ösvény
A Città Alta egyik legkülönlegesebb élménye a városfal, amely teljes egészében körbeöleli a felsővárost. A falon végigfutó sétányról lélegzetelállító kilátás nyílik Bergamo alsóvárosára és a környező tájra. Érdemes egy teljes kört tenni, hiszen a nap bármely szakában gyönyörű. Ahogy a városfalon sétálsz, egy kis kapun keresztül akár le is ereszkedhetsz egy meredek, köves ösvényen. Ez a titkos út közvetlenül levezet a sikló alsó állomásához. Kicsit kalandos, de megéri, hiszen így a felsővárosból egy hangulatos úton jutsz vissza a lenti részre, miközben újra meg újra rácsodálkozol Bergamo szépségére.
Eső esetére B-terv, Orio Center shopping
Miután befejeztük a városnézést a Città Altában, visszatértünk az alsóvárosba, majd az 1-es busszal kimentünk a reptér melletti Orio Centerbe. Ez egy tudatos döntés volt. A délutáni órákra már esős, csepergős időt mutatott az előrejelzés, és nem szerettünk volna: Esőben várost nézni vagy egy kávézóban „ragadni” egész délutánra. Így inkább egy kényelmesebb, de mégis élménydús programot választottunk.
Az Orio Center nem egy átlagos pláza. Ez egy hatalmas, több szintes bevásárlóközpont, ahol: rengeteg üzlet található, minden árkategóriában lehet vásárolni és simán el lehet tölteni akár fél napot is. A húgomnak ez volt az első alkalom itt, nekem viszont már ismerős volt a hely, de még így sem volt unalmas. Sőt. A négy nap alatt én 4–5 alkalommal is visszamentem, és mindig találtam valami újat. Megéri ide ellátogatni? Röviden: igen. Amit tapasztaltunk: mindenki megtalálja a saját stílusához illő boltokat, árban is nagyon széles a kínálat esős időben tökéletes alternatíva. Ha Bergamóban jársz, legalább egyszer mindenképpen érdemes ide ellátogatni , akár csak nézelődni is.
Egy tökéletes nap lezárása, és az utolsó reggel
A vásárlás után visszafelé is kihasználtuk az időt: ismét a városközpontban szálltunk le, és a már jól ismert sétálóutcán keresztül mentünk vissza a szállásra. Útközben még beültünk egy helyre, ahol a nap méltó lezárásaként egy Aperol Spritz mellett beszélgettünk. Nem siettünk sehová. Egyszerűen csak élveztük a város nyugalmát, a hangulatot és azt, hogy együtt lehetünk. Ez az a fajta időtöltés, amit a hétköznapokban szinte lehetetlen megélni. Este visszamentünk a szállásra, és elkezdtünk készülődni a másnapi indulásra. Egy gyors „teszt” is belefért: Vajon minden befér a hátizsákba? Meglepő módon igen. Pedig nem csak a tervezett dolgok kerültek bele, hanem: ajándékok, ruhák, cipők. Ennek ellenére mindketten ügyesen gazdálkodtunk a hellyel, így ez az utazás végig egy klasszikus, ülés alatti hátizsákos repülés maradt.
Hazautazásunk napja
Másnap reggel a húgomnak már korán indult a repülője, így 8 óra körül már a buszon ült, ami kivitte a reptérre. Előtte még volt egy közös reggelink. A városközpontnál, az 1-es busz megállójánál található kis reggelizőhelyen – a Paris nevű bárban – ültünk le egy utolsó: ☕ cappuccinóra 🥐 könnyű reggelire. Volt még 10–15 percünk beszélgetni, aztán megérkezett a busz. Elkísértem a megállóhoz, felszállt, és még gyorsan készítettem róla egy búcsúfotót, ahogy már úton van, indulásra készen. Nekem még maradt fél napom. A reggeli után visszamentem a szállásra, összekészültem, kicsekkoltam, és már a csomagommal együtt indultam tovább a városba.Nem akartam egy percet sem elveszíteni. Ezért úgy döntöttem: gyalog indulok el a Città Alta feléNem hosszú az út, és így még jobban bele lehet merülni a város hangulatába. Végül a siklót is használtam, és újra felmentem a felsővárosba. A Città Alta másodjára is pontosan ugyanazt az érzést adta. Csak egy különbséggel: már otthonos volt. Tudtam, merre kell menni, hol érdemes letérni, és hol érdemes megállni egy pillanatra. Egy apró, de hasznos tipp ha a siklótól egyenesen mész a fő térre jutsz, ha jobbra indulsz egy kis utcán ugyanoda érsz ki. Eltévedni gyakorlatilag lehetetlen. Nem kell sietni. Nem kell mindent „kipipálni”. Meg kell állni, le kell ülni és inni egy kávét… vagy egy Aperolt és beszélgetni. Mert teljesen mindegy, hogy: testvérrel, pároddal, baráttal vagy családdal utazol A végén nem a helyszínek maradnak meg igazán. Hanem az együtt töltött idő. Ahogy elérkezett az idő, hogy elhagyjam a felsővárost, úgy döntöttem, nem a könnyebb utat választom. Gyalog indultam vissza az alsóvárosba. Ez jó döntésem volt. A levezető út egy kellemes, nyugodt séta volt, ahol minden lépésnél meg akartam állni egy pillanatra. A szűk, macskaköves utcák, a kanyarodó kis sikátorok és a kilátás a városra mind-mind arra késztettek, hogy lassítsak. Rengeteg fotót lehet készíteni innen, de az igazi élmény mégis az, amikor csak megállsz, és nézed. A város ritmusa. Ahogy haladtam lefelé, egyre inkább beszippantott a város hangulata. Az épületek szépsége, az emberek nyitottsága és az a nyugodt, olaszos élettempó. Itt nem kell idegbetegnek lenned. Ráadásul éppen valamilyen helyi ünnep is lehetett, mert több helyen beöltözött emberekkel találkoztam az utcákon, ez még különlegesebbé tette az egészet. Lementem egészen a sikló alsó állomásáig, ahol pont ott állt az 1-es busz. De még ekkor sem akartam felszállni. Inkább tovább sétáltam. Egészen a városközpontig gyalog mentem, és csak ott szálltam fel a buszra, ami kivitt a reptérre. Mivel még volt időm, tettem egy utolsó kitérőt az Orio Centerbe. Ez a hely az egész utazás alatt egyfajta „visszatérő pont” lett számomra. Még egy ebéd, egy utolsó kör a boltok között és egy kis ráhangolódás az indulásra. A repülőm 16:50 körül indult, így bőven volt időm a reptéren is körülnézni. A bergamói reptér: nem kicsi, de nem is túl nagy viszont tele van üzletekkel. Ajándékot még itt is simán lehet venni. Éttermek, bárok még a kapuknál is vannak. Én végül egy utolsó: ☕ cappuccino con panna mellett töltöttem fel a telefonomat, és kicsit még „elengedtem” az utazást. Egyszer csak eljött az a pillanat, amikor indulni kellett. Búcsút vettem Bergamótól. De nem végleg. Tudtam, hogy ide még vissza fogok jönni. Mert ez a város nem csak szép. Hanem van egy hangulata, amit nehéz megmagyarázni…és amit egyszerűen jó újra átélni.
Egy utazás véget ér… egy másik már készül
Ahogy véget ért ez a közös kiruccanás, már tudtuk: Ez nem az utolsó volt A hagyomány folytatódik. És bár most még nem árulok el részleteket…✈️ a következő úti cél már megvan. Egy teljesen más világ, más hangulat, más élmények várnak ránk. Ide a férjemmel fogok utazni, bár lehet, hogy a barátnőm a párjával is velünk fognak tartani.
Praktikus tippek kezdőknek Bergamóhoz
🚍 Közlekedés72 órás jegy nagyon megéri, tartalmazza: buszokat, siklót. ATB appban lehet megvenni. Fontos: az első használatkor kell aktiválni, onnantól indul a 72 óra
🚠 Sikló használata a kapus beléptetésnél csak a fizikális jegyet tudod becsipogtatni a digitális jegyet, a kezelőnek kell megmutatni. Ne ijedj meg, ha „behajtani tilos” jelzést látsz, ez normális meg kell várni, amíg lejön a sikló
🚆 Vasút (nagyon fontos!) Bergamóban a vasútállomás érdekes, nem halad keresztűl a vonat a vásoson. Nem klasszikus módon indul, Verona irány: nem a főépületből az állomás mellett, gyalog (~5–7 perc)
👉 Tipp: kövesd a járdába épített jelzéseket, előző nap érdemes megnézni!
🎫 Jegyek & belépők: Bergamóban: nincs klasszikus „all-in” city card a legtöbb látnivaló: ingyenes vagy helyben fizetős.
☕ Reggeli kultúra, cappuccino + cornetto = alap, cappuccino con panna = extra élmény
😍 🛍 Orio Center tipp, ha mész, fotózd le a bejáratot! Könnyű eltévedni (több bejárat van) Esős időre: tökéletes program
⚠️ Tipikus „hiba”, amit elkerülhetsz ❌ rossz kijáraton jössz ki az Orio Centerből ❌ nem a megfelelő helyen várod a buszt ❌ nem nézed meg előre a vonat indulási helyét ❌ dupla jegyet veszel (pl. Verona – Júlia háza) Személyes tipp: Ne csak „látnivalókat pipálj ki”. Hagyj időt: sétára, kávéra és beszélgetésre. Mert végül nem a helyekre fogsz emlékezni…hanem az együtt töltött pillanatokra
